A meseolvasás ártalmas?! – Minták és lehetőségek a mesében

admin2 Egyéb

Minden rendes szülő tudja, hogy a meseolvasás intim és hasznos együttlét, melynek hatására az iskoláskor elérésekor a rendszeresen mesét hallgató gyerekek szókincse sokszoros fejlettséget mutat a mesét nem hallgató társaikkal szemben. De gondoltunk-e valaha arra, hogy milyen hatással vannak a mesék ezen kívül?

A mesék eredeti célja

Gyakran olvasni róla, hogy az általunk ismert, cukormázzal leöntött klasszikus mesék eredeti verziója inkább volt horror, vagy thriller, mint tündérmese. A történetmesélés az emberiség kultúrájával egyidős. Az élőszóban újra, meg újra „megírt” történetek összehozták a közösséget és tanítottak a felelősségvállalásról, a világ működéséről, a szerelemről és a szokásokról, a mindennapokban rejlő lehetőségekről.

Hagyományosan a történetek az egyensúly valamiféle megbomlásával – valaki meghal, valami elveszik, valakinek az élete boldogtalan, vagy nagy kihívással kell szembenéznie – indulnak, majd a cselekmény során kigöngyölítődnek a részletek és valamiféleképpen kialakul a boldog befejezés. Legalábbis a jóknak, mert a rossz elnyeri méltó büntetését.

A mese, mint terápiás eszköz

Neked mi volt a kedvenc meséd? És a gyermekednek mi az? Hogy mi alapján választjuk ki, melyik a szívünknek legkedvesebb, sok tényezőn múlhat, de jellemzően olyan történethez ragaszkodunk, mely indirekt válasz az életünk központi problémáira. Ha a jégszívű királynő története a kicsikéd a kedvence, érdemes lehet elgondolkozni rajta, vajon ki az, akiről úgy érzi, érzelmileg elérhetetlen számára.

Ez a mesék legnagyobb ereje: üzenhetünk és beszélhetünk anélkül, hogy ki kellene mondanunk konkrétan azt, amit át szeretnénk adni. Megharcolhatunk a félelmetes sárkánnyal, a gyengét megvédik, a gonosz elbukik, a jó győzedelmeskedik. A tisztaszívűek szerelemre találnak és a konfliktusoknak mindig van ésszerű és érhető feloldása. Szülőként belebújhatunk a történetbe és taníthatunk kioktatás nélkül.

Sors és mese

Az eredeti Csipkerózsika történetben a király véletlenül talál az elátkozott kastélyra, ahol nem válaszolnak kopogására, lévén mindenki alszik. Ezután bemászik a toronyba, ahol megtalálja a mélyen durmoló hercegnőt, de mivel nem tud ellenállni a csábításnak, mégis egyesül vele. (Ergo egy magatehetetlen, eszméletét vesztett nőt megerőszakol.) Az alvó lány ikrekkel lesz várandós, a gyerekek megszületnek és az egyik iker kiszívja anyja ujjából a mérget, így ébred fel. Itt a sztorinak messze nincs vége! Csipkerózsika harcol a szerelméért(?) és végül nem a gyerekekből lesz az ünnepi vacsora, hanem a feleségből, míg a család(?!) egyesül. Tiszta Stockholm- szindróma és ez csak egy azok közül, amiket rendszeresen olvasunk lányainknak! Nyilván nem az eredeti változatot, de a modern sztoriban Csipkerózsika ugyanúgy csak „van”, Ariel ugyanúgy feláldoz mindent a hercegért és Hamupipőke hercege annyira odavan a lányért, hogy arcról fel se ismeri…

A mesék nagy részében ráadásul még ma is a fiú az aktív szereplő. Ő dönt, ő harcol, ő küzd. Bennük rejlik a megoldás kulcsa, nekik vannak különleges képességeik, ők hódítanak, míg a lányok egyfajta passzív díszként tündökölnek mellettük. Lehet, hogy alkalmasint a lányszereplőknek is vannak saját ötleteik, esetleg egyes részfeladatokat látnak el a nagy közös fejlődéstörténetben, de hogy nem ők állnak a sztori középpontjában, az szinte biztos. Ha pedig mégis, abban sincs köszönet. Az Alíz Csodaországban történet keletkezésének hátterében például feltételezhetően kisgyermekkel szemben elkövetett abúzus áll.

Írjuk újra!

A fiúk is sírnak. A fiúk is félnek. A lányok is lehetnek talpraesettek és bátrak. Ráadásul a társadalom közös-ség. Fiúk és lányok, férfiak és nők próbálják együtt fenntartani az egyensúlyt. Amikor mesélünk, mondjunk inkább fejből mesét vagy törekedjünk rá, hogy színes legyen a paletta. Még az örökké tudálékos Babóca is sokkal jobb, mintha csak azt látja a gyerkőc, hogy a nők dolga a padlósúrolás, meg a néma életmódváltás után családtól elszakadva reménykedés. Ariel jobban tette volna, ha egy másik jóvágású szirénhapsi mellett dönt és együtt uralkodnak minden tengereken. Belle képes lett volna meglátni a jót a Szörnyetegben akkor is, ha nem zárja be és kényszeríti együttlétre őt a herceg. Sicher, hogy Dávid belül azért izgult kicsit, amikor meglátta Góliátot és a szegénylegény is eléggé aggódhatott, amikor a királylány már kétszer megtalálta.

Beszéljünk a lényegről, meséljünk a valóságról! Direkt és indirekt módon is mondjuk el a gyerekeknek, hogy az érzelmeik jogosak, élhetők és rendben vannak, hogy a konfliktusokra van megoldás, hogy képesek jól menedzselni az életüket, amelyért felelősséget is kell vállalniuk.

A lányok nem hülyék. A fiúknak is vannak érzéseik. Bármilyen sztori, ami mást állít, csak mese habbal.