Vállalkozom, tehát vagyok (2. rész)

admin Egyéb

Sorozatunk előző részében azzal foglalkoztunk, mi minden előzi meg a vállalkozóvá válás előtti végső döntést. De mi történik azután, hogy megszületett?

A legtöbb, amit tehetünk, hogy bármivel foglalkozunk is, mindig korrekten, lelkiismeretesen, a megállapodásnak és a vonatkozó jogszabályoknak, törvényi kereteknek megfelelő módon végezzük a tevékenységünket. Már a kezdeti megbízások alkalmával is legyen valamilyen hivatalos írásos megállapodásunk, ÁSZF-ünk. Ha túl sok a fekete folt, sok a hibalehetőség és ebből előbb- utóbb elkerülhetetlenül nehézségeink lesznek. Ne hagyjunk magunkon támadási felületet. A világ kicsi, sokféle ember van benne. Készüljünk fel rá, hogy bármi megtörténhet és fektessünk a jövőbe minden nap energiát. Ha ma 20 percet foglalkozunk adminisztrációval, lehet, hogy órákat spórolunk a holnapunkból.

siker felirat
Fotó: Pixabay

Befektetés 1.0: tanácsot csak szakembertől!

Bármilyen területen van is szükségünk szakértői támogatásra, ne ezen spóroljunk. Azt szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve és ebben van is némi igazság. Akár a társadalombiztosítással, akár a vállalkozásindítással kapcsolatos pályázatokkal, akár jogi kérdésekben szorulunk iránymutatásra, ne Facebook csoportokból és a gyakorikerdesek.hu-ról szerezzük be az ismereteinket!

Természetesen érdemes mindenhol körülnézni, felkutatni olyan embereket, akiknek hasonló problémái vagy lehetőségei voltak és információkat, tapasztalatot gyűjteni. De ne feledjük! Minden ember más, a maga módján minden helyzet speciális. Ha ellenőrzést kapunk, vagy szabályt szegünk és megbüntetnek, a büntetés összegét, a vonatkozó határozat bármely következményét is nekünk kell majd viselnünk. Éppen ezért ne hallgassunk senki másra, csak a kérdéses területen hiteles, elismert szakértőnek, aki a konzultációs óradíj fejében véleményét írásba is adja. Ezzel sem háríthatunk el már előre minden potenciálisan felmerülő gondot, de néhány tízezer forintért átláthatjuk saját helyzetünket.

Tudjuk, hogy egy vállalkozás elindításánál minden fillér számít. De eláruljunk egy titkot? Ez később sem lesz másként! Most érvágásnak tűnhet az ügyvédi óradíj, a könyvelői konzultáció vagy a marketinges fejtágítás, de hosszútávon ezek lesznek a legjobb befektetéseink.

Ó, te mit választanál?

Eldönteni, hogy mostantól a saját lábunkra állunk, sokszor meglehetősen nehéz. De nem annyira, mint hirtelenjében egymás után felsorakozó megválaszolandó kérdések sorozata: legyen-e könyvelőnk, milyen adózási formát válasszunk és egyáltalán, hogy kell helyesen kiállítani egy számlát?

Az adószámos magánszemély egy nagyon furcsa adózási – hogy képzavarral éljünk- állatorvosi ló. Kiállítója nem vállalkozó, hanem magánszemély, ugyanakkor bizonyos feltételek megtartása mellett a magánszemély akár főállás mellett is alkalmi jelleggel egyéb tevékenységet végezhet, melyről számlát is kiállíthat.

Sokan választják ezt az adózási formát a kezdeti időszakban, mert ehhez nem kell felmondani a korábbi munkahelyen, GYES alatt is használható és nem szükséges havi fix kiadásokkal kalkulálni, mint a többi adózási eljárásnál. Ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy adószámos magánszemély általi számla kiállításakor SZJA- és járulékfizetési kötelezettség is keletkezik, melynek elszámolásáról a kifizetőnek – azaz a megbízó vagy a vásárló cégnek – kell gondoskodnia, emiatt adószámos magánszemélyként „nehezebb esetnek” számítunk, akiket állítólag emiatt kevésbé szívesen alkalmaznak a vállalatok. Ugyanakkor, ha adószámos magánszemélyként magánszemélynek állítasz ki számlát, a járulékok elszámolása és kifizetése a te kötelezettséged.

Egyedi rendelésre készülő, limitált darabszámú, nagy munkaigényű kézművestermék előállításához akár optimális választás is lehet, ugyanakkor felmerülnek bizonyos tisztázandó kérdések. Hol van a határ a rendszeres-üzletszerű és a nem rendszeres- nem üzletszerű tevékenység között? Míg az első esetben adószámos magánszemélyként nem állíthatsz ki számlát – és elvileg állandó hirdetéseket vagy Facebook shoppal rendelkező oldalad sem lehet-, addig a második különösen termékelőállítás esetében kevéssé megvalósítható a gyakorlatban. Épp ezért mindenképp érdemes egyeztetned a könyvelőddel, mielőtt döntesz.

Fotó: Pixabay

A személyi jövedelemadó mértéke adószámos magánszemélyként 15%. Jövedelmünk pontos meghatározásához kétféle elszámolási formát is választhatunk: használhatjuk az általános 10 %-os költséghányad elszámolását, de kérhetjük tételes elszámolással is. Fontos tudni, hogy adószámos magánszemélyként, ha a havi bevételed meghaladja a mindenkori nyugdíj 30%-át, akkor az SZJA mellé- mely mindenképpen fizetendő- fizetned kell SZOCHO-t is, melynek mértéke 17.5%. Az EHO mértéke jelenleg 19.5%, ha adószámos magánszemélyként nincs mögötted más biztosításra jogosító jogviszony. Külön csemege, hogy ez a határérték nem csak havi bontásban, hanem projektalapon is érvényesül. Azaz előfordulhat, hogy egy adott együttműködő partnerrel öt hónapig dolgoztok együtt, a közös munkából származó havi bevételed eddig nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíj 30%-át, ugyanakkor, ha a teljes megbízási idő alatt átlép ezt az összeget a bevétel, a SZOCHO ugyanúgy fizetendő a kérdéses számlacsomagra.

Bonyolultnak tűnik? Az is! Szerezz egy könyvelőt!

Szia, KATA!

Rendkívül népszerű a vállalkozók körében- különösen, ha kezdők- a katás vállalkozói forma. Ennek legnagyobb előnye, hogy évi 12 millió forint árbevételig havi egységes 50 000 Ft -ot kell megfizetnünk egy összegben, minden hónap 12-ig átutalással a NAV felé. Emellett a katás vállalkozás indítása ingyenes, ügyfélkapunk könnyedén indítható, szükség esetén a vállalkozás szüneteltetése vagy megszüntetése sem igényli ügyvéd bevonását. Ráadásul, ha van napi 8 órával járó főállásunk, a kata havi összege csupán 25 000 Ft.

Fontos tudni, hogy a katás vállalkozás nem jelent automatikusan alanyi áfamentességet is. Erről nekünk kell döntenünk. Ha végfogyasztóknak értékesítünk, vagy szolgáltatást kínálunk, érdemes az alanyi áfamentes formát választani, hiszen így áraink versenyképesek maradnak. Ebben az esetben nincs, ezért nem is kell ráterhelnünk a kliensekre, vásárlókra a 27%-os adót. (Értelemszerűen viszont mi sem tudunk áfát visszaigényelni, hiszen sosem fizettünk be ilyen tételt.) Ugyanakkor, ha elsősorban cégektől számítunk megbízásokra, vagy nagyobb eszközpark -fejlesztést, -beruházást tervezünk, gondolkodjunk el áfás vállalkozás indításán is. Lehet, hogy számunkra az az előnyösebb! Ne felejtsük el azt sem, hogy az alanyi áfamentességünk csupán belföldön érvényes.

Alanyi áfamentesként vállalkozásunk pénzügyeinek intézéséhez használhatjuk már meglévő bankszámlánkat, ami kezdetben kifejezetten praktikus lehet, de áfásként végzett tevékenységhez kötelező külön vállalkozói számlát nyitnunk, mely a saját nevünkre szól. Ha elérjük az évi 12 millió forintos árbevételt, akkor a vállalkozás automatikusan kötelezően áfás lesz, melyet ezen időponttól számított két éven belül nem is változtathatunk meg. Ezenkívül a 12 millió forint feletti összegre az adó mértéke 40%-os.

Fotó: Pixabay

KATA-para

A katás adózás sok szempontból igazán csábító, de vannak vitathatatlan hátrányai is. A havi 50 000 forintos befizetés után várandósság esetén, vagy a későbbiekben, a nyugdíjkorhatár elérése után, alacsony havi jövedelemre számíthatunk. (50 000 Ft-os katás fizetésnél a nettó járulékalap 52 000 Ft, azaz 40 év munkaviszony után 32 000 Ft nyugdíjra érdemes kalkulálni a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján.) Ez felveti az öngondoskodás és az igazán hosszú távú tervezés szükségességét.

Megoldás lehet a felmerülő problémákra, ha nem a normál 50 000 Ft-os, hanem az emelt összegű 75 000 Ft-os adózás mellett döntünk, mert ezesetben – a magasabb járulékalap miatt- 40 év munka után 70 000 Ft nyugdíjra is kilátásunk van.

A másik veszélyes buktatója az adózási formának a rejtett vagy vélelmezett munkaviszony. Ebben az esetben a vállalkozó nem valódi vállalkozó, hanem legtöbbször korábban alkalmazottként végzett munkakörében tovább foglalkoztatott, vállalkozóként számlát kiállító személy. (Persze az is lehet, hogy a munkakör, vagy a megbízó új, technikailag mindegy.) Ez a status quo a megbízó, mint a megbízott számára instabil helyzet: lebukás esetén mindkét felet bünteti a NAV.

Költségek, amiket hajlamosak vagyunk elfelejteni

Egyéni vállalkozóként kötelesek vagyunk megfizetni az éves iparűzési adót is, mely székhelyünk szerint, két részletben fizetendő- 50 000 Ft-, de sok esetben választhatunk, hogy fix összeget vagy a tényleges bevétel utáni meghatározott összeget fizetünk.  Emellett meg kell fizetnünk az éves kamarai tagság díját (5000 Ft) és az éves kéményseprés díját is.

Ha eddig jutottál a cikkben, vagy nagyon felkészülten bólogattál és fontolgatod, hogy elég lesz-e neked az évi 12 millió forintos keret a katához, vagy annyira belekavarodtál és elbizonytalanodtál, hogy azt sem tudod, merre van előre. Ne keseredj el! Tájékozódj, kérdezz, jegyzetelj, kérdezz újra! Ismételd tetszőleges és szükséges számú alkalommal. Fog ez menni, ne aggódj!

Adózási kérdésekben számítanak az egyéni specifikumok, ezért minden esetben érdeklődj az illetékes szerveknél, vagy szakembernél a rád vonatkozó szabályokról.

Sorozatunk következő részében- most már tényleg! – szó esik a székhely- és telephelyválasztásról, vállalkozóanyukák mondják el, melyek voltak számukra a legmeglepőbb tapasztalatok és kiderül, melyek a legfontosabb vállalkozói készségek és képességek.