Sipos Anikó

admin Közönségszavazás

Sokan mondják, hogy a 2020-as év kuka. Hogy szeretnék elfelejteni, kitörölni az emlékezetükből. Én megértem, miért mondják. Hogy egy nagyon nehéz, küzdelmes év ez mindannyiunknak, az kétségtelen.

Hogy miért nem tudom mégsem letörölni az arcomról a mosolyt mostanában? Hogy miért gondolok jó érzéssel az elmúlt tíz hónapra? Mert a sok nehézség ellenére az életem eddig soha át nem élt sikereket hozott. Ebben az évben megszereztem a vezető engedélyt, amelynek lehetőségére már tíz éve vágytam. Semmihez sem fogható érzés volt a kézhez kapni. Közbeszólt a vírus, hónapokig szünetelt az oktatás, de folytattam, és végig csináltam. Ezután megvettem életem első autóját, újabb álom vált valóra.

Eközben sikeresen elvégeztem a Pedagógiai asszisztens és családsegítő képzést, ezzel megszerezve harmadik OKJ-s végzettségemet. A vírushelyzet persze itt is megnehezítette a haladást, egy ideig online folyt az oktatás, az új helyzetben kétséges volt, hogyan sikerül majd áthidalni ezt az akadályt. A legutóbbi sikerem pedig, hogy munkahelyemen elnyertem egy pályázatot egy olyan pozícióra, amely nagy vágyam volt, amelyben fejlődhetek és izgalmas kihívásokat tartogat számomra.

Évekig gondoltam azt, hogy úgysem sikerülne és túl nagy lépés lenne ez számomra. Már meg sem fog lepni senkit, ha elárulom hogy a pályázat benyújtásának idején otthon voltam karanténban. Nem kis akadály, de nem állított meg és a kemény mezőnyből végül én kerültem ki győztesen.

Már alig várom a decemberi kezdést az új helyen. Ezekért az eredményeként óriási hálával tartozom oktatóimnak, családomnak és barátaimnak, de legfőképpen Magamnak. Mert kitartottam, mert mentem előre, mert nem engedtem, hogy 2020 az én számomra is egy rossz, kudarcként megélt év legyen. Remélem, hogy az előttünk álló két hónap sokak számára már pozitívabb élményeket tartogat, és nekik a 2021. év lesz életük egyik legjobbja. Én biztosan meghagyom nekik.

IDE KATTINTVA SZAVAZHATSZ