Pats Krisztina

admin Elfogadom

Anya vagyok és pedagógus. Magammal szemben maximalista, aki ezt várja el a környezetétől is. Nem könnyű eleget tenni az igényeimnek. Főleg akkor nem, ha látom, hogy a másik fél képes lenne teljesíteni, de nem teszi. Erről a tanítványaim is tudnának mesélni! Valószínű, hogy másképp nőttem fel. Kemény elvárásokkal családi szinten és a saját elvárásaimnak is meg kellett felelnem. Most sem csinálnám másképp.

Hogy miért gondolom akkor, hogy meg kell fogalmaznom a gondolataimat az elfogadással kapcsolatban? Egészen egyszerű: a gyermekeim tanították meg nekem, hogyan kell elfogadnom a másságot. Azt, hogy mindenki másképp értékel helyzeteket, eseményeket.

Képzelhetitek, hogy milyen érzések kavarogtak bennem, amikor a kicsi végiglazsálta a felső tagozatot és a gimiben is csak annyit teljesített, ami egy jó négyes bizonyítványhoz volt elegendő. Maximalista anyának kínszenvedés végigélni, ezt ugye tudjátok! Az én gyerekem. Ismerem. Tudtam, hogy nem matyóhímzés, de fel tudtam volna robbanni, hogy neki elég egy középszerű teljesítmény és erőfeszítés nélkül megy egyre tovább, míg a nagynak kihívás a teljesítés, a jó eredmény, a siker.

Az első megmérettetés, a középiskolai felvételi teljesítménye, elgondolkodtatott. Amikor az életed múlik rajta, ha túl akarod élni és meg akarod csinálni, ha be akarsz jutni abba a suliba, amit kinéztél magadnak, akkor nincs kérdés. És olyan eredményt tett le az asztalra, hogy csak úgy csattant. Aztán folytatódott minden, ahogy elkezdődött. Félgőzzel.

Nagy levegőt vettem. Elfogadtam, hogy a gyerekemet nem érdeklik a jegyei. Elfogadtam, hogy nem fog minden tantárgyból jelesre teljesíteni. Elfogadtam, hogy akkor sem akar, ha tudna. Elfogadtam, hogy lesznek ötösök, de hármasok is vagy rosszabb. Csak egyet kértem. Az érettségi tárgyakat rendesen, a többire nincs igényem. Legyen Jó! Elfogadta az egyezséget és teljesítette. Sőt, az írásbeli érettségik után, amikor kiderült, hogy jók az eredményei és jelest is szerezhetne, odatette magát és megcsinálta.
Majd jött az egyetemi felvételi. Mikor elgondoltam – ÉN -, hogy hová is adhatnánk be a jelentkezést, természetesen láttam őt kis hazánk legjobb műszaki egyetemén, míg ő másikat választott. Elfogadtam! Egy kérésem volt: ha ez a választás, akkor teljesítsen rendesen. Így lett. És a mesterképzést már saját választása alapján kis hazánk legjobb műszaki egyetemén abszolválta úgy, hogy másik egyetemen nem próbálkozott. Megcsinálta!

Hiába féltettem mindkettőt, elfogadtam, hogy nem veszélytelen sportot választanak. Mind az amerikai foci, mind a pole fitness kockázatos. Elfogadtam, hogy lehetnek kék-zöld foltok, elfogadtam, hogy egy edzés vagy meccs után horzsolások és sebek is előfordultak. Elfogadtam, hogy nekem kell kenegetnem egy fájó testrészt vagy lábtörés után orvoshoz vinnem és szúrnom a vérhígítót.

Fogadd el! Az Ő élete! Az Ő választása! Ha mellette állsz, elfogadod az érveit, az indokait, akkor erősebb lehetsz Te is. Tanulsz! Elfogadást, mely bizalmat szül, nyitottságot és elkötelezettséget.