Női szerepek

admin Egyéb

Milyen az ideális nő? Nagyrészt attól függ, kinek tesszük fel a kérdést. Másra vágyik egy húszas pasi, egy harmincas férfi, egy ötvenes úr. Az egyik vadócságot és belevalóságot remél, a másik esti összebújásokat és háromfogásos vacsorát. Van, akinek a szatén, van, akinek a csipke, másnak a meztelen bőr illata… Kinek hogy.

Kondíciók

Megszületünk és egészen korán megtapasztaljuk, hogy míg apa egész nap dolgozik, addig anya „sose csinál semmit”, mégis alig ér rá velünk foglalkozni. A „férfimunkában” nincs ránk szükség, de vasalhatunk, suvickolhatunk, főzhetünk kedvünkre, mert az a lányoknak való feladat.
Az első hajvágásnál valaki vicceskedve elsüti, hogy „hagyd magad, előbb szabadulsz” és előbb-utóbb megtanuljuk, hogy „minden nő magának szül gyereket”. Megszokjuk, hogy puszit tűrni kell, hiába nem akarjuk, és Peti csak azért húzta meg a hajunkat, mert tetszünk neki, hiába fáj.

Később, ha megharcolunk a véleményünkért, hisztizünk. Ha vitába merünk szállni, folyton veszekszünk valakivel. Ha érvekkel tudjuk alátámasztani a mondanivalónkat, tudálékos kékharisnyák vagyunk. Ha nem, ostobák. Ha nem fekszünk le senkivel és diszkréten kezeljük a személyes ügyeinket, sótlan, frigid nőszemélyként beszélnek rólunk. Ha azzal és akkor szeretkezünk, akivel és amikor jól esik, cafkák. Ha GYES-en vagyunk, ingyenélők, ha nem szülünk, önzők… És így tovább.

Az ideális nő valójában…

Maga dönti el, hogy kicsoda. Nem várja és nem hagyja, hogy mások határozzák meg őt. Ragaszkodik hozzá, hogy ő definiálja önmagát. Sőt! Egyáltalán nem akar ideális lenni vagy annak látszani. Egyszerűen csak jól akarja érezni magát a bőrében és nem akar mindenáron megfelelni másoknak. Saját, belső erkölcsi tartása van, elvei és elképzelései, melyekhez tartja magát. Nem azért, mert kell, hanem mert ezt akarja. Rendben van önmagával és elfogadásban van a világgal. Amit tesz, önmagáért teszi. Tud nemet mondani, ha kell és képes igent is, ha úgy hozza a lehetőség.

Ébredés előtt

Az ideális nő boldog és ritkán születik anyaméhből. Az igazán szerencsések persze így érkeznek. Szabad szellemű, be- és elfogadó, egészséges pszichéjű és boldog emberek közé, akik szülőként nem elvárásokat támasztanak és korlátokat húznak fel, hanem tanítanak és formálnak, bíznak és bátorítanak. Sokan vagyunk azonban, akik megpróbálnak megfelelni. Igyekszünk napi 24 órába kétszer ennyit zsúfolni, rohanunk, hogy elég jók legyünk. De kinek is?!

                   A világnak? A férfiaknak? Önmagunknak? 

Miért ne mondhatnánk meg mi nők, hogy nekünk mi az elég jó? Miért kell tökéletes alakúnak, makulátlan bőrűnek, ideális testsúlyúnak, befogadónak, passzívnak maradnunk? Miért szitokszó a feminista? Miért fehérmájú, aki élvezi a szexet? Miért ellenség, aki teljesebb nálunk? Miért húzzuk le egymást nőként és emberként? Felemelni önmagadat, tisztelni, becsülni és támogatni a többieket néha nehéz és eleinte talán nem jön természetesen. Mégis meg kell tennünk. Tudásunkat és tapasztalatainkat arra kell használnunk, hogy birtokukban teljesebb életet élhessünk. Olyat, amiben boldogok vagyunk. Ez is egyfajta születés.

A változás

Amikor egy nő ráébred saját hibáira és megfogalmazza vágyait, célokat tűz ki maga elé és harcol értük, minden megváltozik. Legfőképp éppen maga a nő. A változás pedig ritkán történik könnyen és veszteségek nélkül. Valakinek előbb-utóbb fáj.

Nem szabad hagynunk azonban, hogy saját boldogságunk mindig valaki másénak alárendeltje legyen. Nem szabad elhinnünk, hogy mi nem érünk épp ugyanannyit, nem vagyunk legalább ugyanannyira fontosak, mint a másik. Felelősséget vállalni a boldogságunkért és az életünkért nem önzés. A legszentebb kötelesség, mellyel magunknak tartozunk.