MozaEQ – családi kirakós

admin Egyéb

Magyarországon a házasságok nagyjából fele válással végződik. A döntést meghozni még akkor sem könnyű, ha egyetértés van a felek között. Ezután jön az egyezkedés a vagyoni javakról és a gyerekekről egyaránt. A párkapcsolat vége mindenképpen egy gyászfolyamat kezdete, a veszteség mindenképpen valós. Akkor is el kell gyászolni a dugába dőlt álmokat és a valóra nem vált reményeket, ha mindkét fél fellélegzik a döntés után. Akkor is egyben kell tartani valahogy a gyerekek hirtelen szétomló világát, ha valójában a szülők most kezdhetnek élni végre. A gyerekek számára a rossz család is jobb, mint a szétesett, legalábbis ők ezt hiszik.

Ha a szülőknek a válás kimondása után is sikerül egységben gondolkozni, azonos értékrendet közvetíteni és a gyerekek érdekében összetartani, akkor a kicsik gyorsan egyenesbe jönnek. Érzik, hogy a család továbbra is csapat, csak megváltoztak a játékszabályok. Bármennyire is utópisztikusnak tűnik a békés válás, lehetséges. Nem mindenhol menekülés, közelharc és utolsó vérig küzdelem a búcsúzás. A fájdalom és a könnyek sosem megspórolhatók, de nem mindig állóháború az osztozkodás.

Restart

A normál gyászfolyamat során érezhetünk dühöt, csalódottságot, fájdalmat, élhetünk meg egyszerre felszabadultságot és elveszettséget. A továbblépés érdekében fel kell ismernünk saját felelősségünket, majd meg kell bocsátanunk önmagunknak saját mulasztásainkért és a másiknak az általa elkövetett baklövésekért. Meg kell ismernünk azt a nőt, vagy pasit, akivé lettünk az évek alatt. Biztatnunk kell őt, aki régóta nem működött teljesen egyedül. Össze kell rakjuk magunkat és a gyerekeket, fel kell állítanunk az új rendszert és üzembiztossá alakítani a működését.

Ha ebben volt párunk partner, ha barátias viszonyban tudunk együtt tenni a gyerekekért, az mindenkinek jó, de gyakran nem sikerül. Dolgoznak bennünk a sérelmek és nemritkán a gyerekek is áldozatokká válnak a játszmák során. Sokat segíthet, ha külső segítséget kérünk: mediátor, coach, pszichológus támogatásával könnyebben vehetjük az akadályokat.

Fotó: Unsplash

Kinek fogok még kelleni…?

Nagyon gyakori félelem – különösen a nőknél -, a válás után már nem lesz részük minőségi párkapcsolatban. Aggódunk, hogy nem vagyunk már elég tónusosak, fiatalosok, szépek és kívánatosak, vagy szorongunk, hogy esetleg a gyerekeinket nem fogadják majd el teljes szívvel.

Előbb- utóbb elhangzik az „Azt sem tudom már, hogyan kell randevúzni!” és a „De hát sose voltam mással, csak a férjemmel!”, mégis idővel egyre erősen megjelenik a társ- és a szex- hiánya, a vágy a kapcsolódásra. Ilyenkor újra fel kell építenünk önmagunkat, megfogalmazni, hogy mire vágyunk és kitalálni, hogy mégis hogyan és mikor tudnánk ismerkedni? Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl korán vetik bele magukat a párkeresésbe. Még nem értek a gyászfolyamat végére, még nem kerültek egyensúlyba magukkal, kívülről, egy új partnertől várják a megerősítést. Ezek a kapcsolatok rendszerint eleve halálra vannak ítélve. Az önbizalomnak és a helyes önértékelésnek nem mástól, önmagunkból kell jönnie.

Fotó: Unsplash

Összeáll a kirakós?

Ha találunk valakit, akivel jól kijövünk, el kell döntenünk, hogy mikor és milyen módon mutassuk be a gyerekeinknek. Mit mondjuk róla, ki ő? Hogyan szólítsák? Pontosan mi a szerepe a jövevénynek? Mikor szóljunk róla az exünknek? Szóljunk-e róla egyáltalán? Vajon mekkora ellenállásba fogunk ütközni?

Ezernyi kérdés, melyre csak a gyakorlatban nyerhetünk jó válaszokat- gyakran utólag. Legtöbbször azonban idővel mind apának, mind anyának lesz új partnere, így a gyerekeknek akár 8×2 nagyszülő, 2×2 szülő és a hozzájuk tartozó teljes pereputty rendelkezésére áll. Ha a jó a kommunikáció és kiváló a viszony, a gyerekeknek a nehézségei mellett is áldás egy ilyen helyzet: sok rokon, sok élmény, sok tapasztalás és széles látószög fakadhat. Ha azonban az információáramlás nem egyenletes, egy ilyen helyzet a játszmák melegágya.

Az együtt – élés alapszabályai

Ha közös gyerekeink vannak, az oltár előtt kimondott igen a válás után is örökre szól. Hiába tudnánk megfojtani egymást akár egy kanál vízben is, nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyermekeink számára mi vagyunk az állandóság és a biztonság. Muszáj egymással normális viszonyban maradni, mert az utódok jövője- és jelene- a mi mindenkori felelősségünk.

Fokozottan igaz mindez, ha újabb két felnőtt „épül be” a rendszerbe, hiszen ők is léteznek, kommunikálnak és nevelnek, nekik is vannak igényeik.

Fotó: Unsplash

Néhány szabály, hogy gördülékenyebben menjenek a dolgok:

  1. Soha ne szidjuk a gyereknek vagy a gyerek előtt a másik szülőt! Ne is hasonlítgassuk a gyereket az exünkhöz – hacsak nem dicséretként tesszük mindezt.
  2. Ne csináljunk a gyerekből fegyvert! Természetes, hogy számára mindketten fontosak vagyunk és ez így van jól. Engedjük találkozni a másik szülővel és azt az időt hagyjuk meg nekik.
  3. Kommunikáljunk! A különélő félnek nehézséget okozhat, hogy kiesik a napi ritmusból. Kérdezzük meg tőle, szeretné-e, ha a közös hétvégékre „használati utasítást” adnánk a gyerekhez? Akar-e esténként altatódalt énekelni, vagy telefonon elköszönnni? Adjunk lehetőséget a gyereknek, hogy ne veszítse el a másik szülőjét se!
  4. Járjunk utána a dolgoknak! A gyerekek nagyon okosak és gyorsan rájönnek, hogy az új rendszernek van egy „előnye” a korábbihoz képest: sokkal több mindent megúszhatnak. A szülőkkel való kapcsolat hézagaiban rejlik az extra zsebpénz, a szabad szombat, vagy a dupla-tripla karácsonyi ajándék.
  5. Tartsuk magunkat a szabályokhoz! Ha a gyerek rendszerint kilenckor fekszik, próbáljuk meg az idő tájt ágya tenni akkor is, ha szombat vagy szünet van. Ne adjunk csokit ebéd előtt és ne junk food legyen a kaja egész hétvégén. Igaz, hogy ezzel népszerűséget érhetünk el a gyereknél, de kizárt, hogy a másik fél örülne az extrém engedékenységnek. (Ráadásul szörnyű érzés megélni, hogy a gyerekkel több időt töltő szülőként az ember mindig mumus és sosem lehet olyan jófej, laza és engedékeny, mint a vasárnapi anya/apuka.)
  6. Ne kérjük a gyereket, hogy válasszon! A gyerekek azt szeretnék, ha szüleik örökké boldogan és együtt élnének. Épp ezért ne kényszerítsük őket választási helyzetbe se a szüleik, se a szüleik és az új partnerek között. Ez egyszerűen nem fair.
  7. Állítsunk fel új kereteket! Határozzuk meg együtt, hogy pontosan mik a szerephatárai apa barátnőjének és anya pasijának! Beszéljünk mind egymással, mind a gyerekekkel arról, hogy kitől mit várunk ebben az új helyzetben. A legjobb, ha a szülők a gyerekeket érintő kérdéseket egymással beszélik meg, de nyitottak a velük együttélő partnerek meglátásaira is. Szerencsés az a gyerek, akinek a két szülője mellé még van két támogató felnőtt barátja, aki a szülőkhöz hasonló értékrend mentén gondolkozik, mégis egyfajta független harmadik (negyedik), akivel lehet olyan dolgokról is beszélni, amiket anyával- apával nem akarnak megvitatni.
  8. Ne feledjük a lényeget! Mindegy, hogyan érzünk egymás iránt és mindegy mit várunk a többiektől, mind ugyanazt akarjuk. A legjobbat és a legteljesebbet a gyerekeknek- is.

A válást megelőzően és követően egyaránt rengeteg kihívással és nehézséggel kell szembenéznünk. A gyereknevelés pedig mindettől függetlenül is örökös kérdőjelekből áll. Azonban a krízis mindig lehetőség is a minőségi változásra. Éljünk vele!