Mészáros Renáta

admin Közönségszavazás

A változás Én most 43 éves vagyok, a kislányom 4. Azt vettem észre, hogy most már szent meggyőződéssel mondom neki egy-egy szituációban, hogy EGY BIZTOS, A VÁLTOZÁS. Mindenki életében vannak változások, fiatalon még annyira rugalmasan vesszük őket, hogy nem is érezzük át horderejüket.

Nem félünk tőlük. Aztán eljön az az életkor, vagy élethelyzet, amikor nem maguktól változnak dolgok, hanem döntéseink következményeivé válnak. Nekem egyik legnagyobb változás a válásom volt, 19 év után. De tudtam, mást akarok az életemben, mint amit vele tudnék élni. Kőkeményen kellett végigvinnem, borzasztó év volt, tele könnyekkel, csalódásokkal, igazságtalanságokkal, de megérte a változás, így lehettem Anya. Sőt: Anyuska J Új életem és kapcsolatom néhány éve további sok változást hozott. Elvesztettünk egy magzatot, ez a fájdalom összekovácsolt bennünket.

Elvesztettük párom édesanyját egy tragikus balesetben, mai napig küzdünk a szívfájdalommal, és hogy milyen élni egy feltétlen szeretetet képviselő, életerős, tervekkel teli, példamutató asszony nélkül…..pláne, hogy szinte egyidőben tudtuk meg, hogy rákkal kell megküzdenie a 2 éves kislányunk apukájának….. sikerült. Elmesélhetetlen, milyen borzasztó dolgokkal járt együtt, és mi mindent vett el tőlünk…..lényeg, hogy él, de a regenerálódás a drasztikus kezelés hatásaiból még mindig tart. Közben – és már közel húsz éve – egyéni vállalkozóként tevékenykedtem, de mivel nem voltam képes óráról órára beosztva élni, és teljes odaadással koncentrálni, váltanom kellett.

Szinte rögtön megvolt, mit kezdjek magammal, amiben teremtés, valamint spontenaitás is van, csak a szívemre kellett hallgatni. Ha bajban voltam, tiniként is rajzoltam, festettem. Most már bútort is, falat is. Ez kisimítja az idegeim, feltölt. Érzem, hogy utamon vagyok. Ezt gyakorlom nap mint nap, és tanulom. Ezek nagy változások, de a picik is számítanak, sőt, lavinaként működnek. Például mikor magamra maradtam, megtanultam a szabadságom kiterjeszteni, és pusztán elhatározásból leküzdeni félelmem, hogy Pesten vezessek autót. De mivel oda jártam tanulni, megvolt a motiváció, és az első két alkalom után egyre oldottabban, rutinosabban csináltam. Ebből fakadhatott további lehetőség. Kell a változás. Akkor is ha fáj, akkor is ha nehéz.

Gerincbetegségeim, és bénultságom miatt megtanultam bevezetni a napi gyógytornát is az életembe. Ez roppant furcsa, mert jóval keményebb sportokat űztem. Most a nyolcvanéves, velünk élő anyukám is aktívan rákkal küzd. Érzelmileg és feladatokban ez is nagy próba. De alkalmazkodunk, néha kiborulunk, akkor egymást megöleljük, és csináljuk tovább.

Megtanít ez a sok komoly nehézség elmélyülni magunkban, lélekben még tovább fejlődni. Tudni, mi az igazi érték, mi irányítsa a döntéseinket, mi a cél, és mi az, amiért hálásak lehetünk nap mint nap. A szeretet, ami átsegít. Változnunk és változtatnunk időnként törvényszerű, mert ez a lényege a létünknek.

IDE KATTINTVA SZAVAZHATSZ