Győrik Magdolna

admin Közönségszavazás

2017. szeptember 15. Minden cuccom dobozokban van, már csak a ma esti dolgaimat kell becsomagolnom. Kora reggel jönnek a költöztetők, pedig 7 hónapos terhesen már nagyon nehezemre esik reggelente felkelni. Rettenetesen szorongok, az elmúlt hetekhez hasonlóan most sem fogok sokat aludni. Folyamatosan kattogok.

Az égvilágon senkit nem ismerek Tatabányán, hogy lehettem ennyire hülye, hogy mindent feladok itt? Biztos munkahelyet, szuper pesti kislakást, barátokat, ismerősöket? Én, aki a megszokások rabja, aki minden apró változástól összecsinálja magát?! Nem vagyok normális. És a babával mi lesz? Még magamról sem tudok rendesen gondoskodni… Mi lesz velem? Mi lesz velünk? Rettegek.

2017. november 24. 7:04 A 38. hétben vagyunk, egy utolsó NST-re kell mennünk.

11: 17 Már haza sem engednek, toxémia miatt indítják a szülést, hívják az orvosomat, akkor innen már tutira babával megyünk haza.

22:30 Már semmi nem számít, csak az 1-2-3-4 szí-szí-szí-szív, 5-6-7-8 fú-fú-fú-fúj. Nem nagyon vagyok észnél, elfáradtam. Eszembe jut, amikor az első amerikai foci edzésemen nem mertem nekiszaladni a bábunak, mert féltem, hogy fájni fog. Amúgy tényleg fájt. Aztán eszembe jut az egyik csapattársam, aki viszont nem félt, és izomból nekem szaladt, többször is. Istenem, bárcsak a drillben lennék megint, már nem félnék ATTÓL a fájdalomtól.

0:02 Előkészítenek, végre megyünk be a műtőbe, császármetszés lesz.

0:59 Erőtlen kiscica nyávogásra térek magamhoz, nagyon sír, valaki adjon már szegénynek egy kis tejet. Aztán odatesznek egy tucsakos, véres lila csomagot az arcomhoz, és a sírás már nem erőtlen, hanem hangos, egy igazi medvebocs hangja. Életemben nem láttam ennyire gyűrött arcocskát, ilyen szorosan összeszorított öklöcskéket. Tökéletes, gyönyörű.

2018. szeptember 15. Rengeteget veszekszünk Apukával, sajnos nem működik. Megpróbáltuk, nem megy. Pedig mindketten jó emberek vagyunk, a gyerekünket imádjuk. De egymással valahogy nem jövünk ki. Gyerekként sokszor kívántam azt, hogy bárcsak elválnának a szüleim, mert borzalmas volt azt hallgatni folyamatosan, ahogy marják-bántják egymást. Nem akarom, hogy a kisfiam is ebben nőjön fel, hogy az legyen a normális neki, hogy Anya és Apa nem szeretik, nem tisztelik egymást. De félek meghozni a döntést. Mi lesz velem? Mi lesz velünk? Rettegek.

2019. október 31. Minden cuccunk dobozokban van, már csak a ma esti dolgainkat kell becsomagolnom. Kora reggel jönnek a költöztetők, pedig egy alig 2 éves gyerekkel nem lesz egyszerű költözködni.

2019. november 2. Mindenhol kipakolásra váró dobozok és zsákok hevernek, de a kisfiam szobája készen van, minden a helyén. Ez az első éjszakánk itt egyedül, kettesben. Nézem, ahogy alszik a kiságyában. Tökéletes, gyönyörű.

2020. október 2. Holnap is meglátogat minket a kisfiam apukája. Sokszor programozunk együtt, négyesben, Apuka, a kisfiam és az új párom.

2020. október 3. Nézem, ahogy a gyerekem kacagva néz hol az egyik, hol a másik férfira. Boldognak tűnik, nevet a szeme is. Tökéletes, gyönyörű. Mitől rettegtem én ennyire?

IDE KATTINTVA SZAVAZHATSZ