Csóka Évi

admin Elfogadom

Elfogadás: igazi XXI. századi jelszó, amit az emberek és a világ sokszínűsége hívott életre. Bár az algoritmusok és hírfolyamok már csak a saját világképünket erősítik, hasonló a hasonlót vonz elv alapján, kizárva mindent, ami egy parányit is megzavarná nézeteinket.

Én sokáig erősségemnek, alaptulajdonságomnak tekintettem az elfogadást, az empátiát és a nyitottságot, rugalmasságot. Ezek nálam kéz a kézben járnak, kiegészítik és erősítik egymást. Most is így érzek, de az élet aztán többször próbára tett és tesz is, hogy ez még mindig igaz-e rám. A próbatételek a gyerekeim képében érkeztek hozzánk.

Ezer példát hozhatnék, mint minden szülő, de ők azok, akik igazán megtanítottak más fejével gondolkodni, beleérezni és figyelni egy másik emberi lényre. Minden napra, hétre jut egy új felfedezés velük kapcsolatban, egy gondolkodásmód, egy hozzáállás, ami még ha ellentétes is velem el kell fogadnom, legfeljebb ellensúlyozni tudom a saját személyiségemmel. Ez a legfontosabb feladatom, mint anya. Olyan támogató környezetet létrehozni, ahol erős figyelemmel mindenki kihozhatja magából a legjobbat és ahol elfogadjuk a hibákat.

Persze ez csak elmélet! Például szeretem Vekerdy tanár úr könyveit és szívesen hittem magaménak a nézeteit az iskolai teljesítmény és az életben való boldogulás összefüggéséről. Mégis összerándult a gyomrom a gyerek első hármas osztályzatánál nagyjából harmadikos kora körül…

Néhány napos elmélkedés és önvizsgálat után tudtam csak magamévá tenni ezt a gondolatot. Mikor az élet szembesít a valósággal, akkor derül csak ki igazán, hogy miben hiszek és ezek után miben tudok igazán hinni.

Volt ennél egy sokkal bonyolultabb eset is, de azt nem oszthatom meg ilyen nagy közönség előtt. Az nem pár óra volt, jó néhány nap: vívódás, ellenszegülés, feloldozás, bűntudat, aggodalom, kétség és sok minden más egyszerre.

Ez a hét volt mérföldkő az életemben, ebben a pár napban megtudtam, hogy az elfogadás a részem, a bástyám és életem segítője.

S ez már azóta milyen sok területen könnyebbé tettem az életem! Szinte minden szinten: közélet; magánélet, idegesítő sofőrök, akik 50-nel mennek a 1-es úton a 90-es táblánál munkába menet, mert hirtelen meglátják telepített trafipaxot. Na jó, őket még mindig nem értem. Kérlek, ha magadra ismersz, taposs bele, nem érünk rá egész nap! A türelemre majd valami más fog megtanítani, egyszer valamikor.