Álláskeresés karácsonykor is

admin Egyéb

Általános tévhit, hogy legnagyobb eséllyel az újesztendő első hónapjaiban lelhetünk új pozícióra. Ma már nem jellemző, hogy a HR-cégek, illetve a munkáltatók saját HR- osztálya néhány napnál tovább csökkentett üzemmódban működik. Ugyanakkor az álláskeresők hajlamosak december közepe tájékán átmenetileg berekeszteni az aktív keresést, hiszen az ünnepek közeledtével egyre inkább a családjukra fókuszálnak. Bár a szeretteink körében eltöltött idő rendkívül fontos és semmi mással nem pótolható, nem érdemes kizárólag erre összpontosítani. Meggyőző jelentkezés esetén interjúzhatunk akár december 24-én vagy a két ünnep között is. 

Fotó: Pixabay

Év végi update

A hétköznapok rohanásában gyakran nem fordítunk elegendő időt az egyes pályázatok finomhangolására. Munka után, ebédszünetben, esetleg a hétvégi estékből időt lopva küldjük el jelentkezésünket. Emiatt előfordulhat, hogy konzervmegoldásokhoz folyamodunk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy jelentkezésünk nem passzol tökéletesen a meghirdetett pozícióhoz, hanem azt is, hogy nem fejezi ki igazán a személyiségünket. Előfordulhat az is, hogy nem helyezünk kellő hangsúlyt az adott évben szerzett új szakmai tapasztalatokra, ismeretekre.

Önéletrajzunk legyen mindig naprakész! Bármelyik céges ügyfélrendezvényen hallhatunk egy olyan lehetőségről, mely érdekes lehet számunkra. Ilyenkor azonnal szükségünk van a kicsinosított CV-nkre.

Baráti csevely?

Álláskeresőként egy másik általános hiba, hogy nem vesszük észre az egyes lehetőségeket. Ha szeretnék munkahelyet váltani, az egész világra úgy érdemes tekintenünk, mint állandó állásbörzére. Ez persze nem jelenti, hogy boldog-boldogtalant a rövid- és hosszútávú terveinkkel kellene traktálnunk. Azt viszont nagyon is, hogy érdemes mindig késznek lennünk arra, hogy talán olyan emberbe botlunk, aki ismer valakit, aki ismer valakit… Említsük meg elképzeléseinket, ha olyan valakivel ismerkedünk, akinek lehetnek releváns tapasztalatai. Törekedjünk rá, hogy olyan lenyomatot hagyjunk magunkról mindenkiben, melyet bármikor bárhol szívesen felvállalunk. Ez tulajdonképpen nem más, mint márkaépítés önmagunkból, önmagunknak.

Fotó: Unsplash

Több idő, nagyobb siker

A HR-szakemberek meglátásai szerint azok az álláspályázatok, melyek a két ünnep között érkeznek, rendszerint komplexebbek, részletesebbek, egyedibbek, mint az év bármely másik időszakában érkezők. Sőt! Tapasztalataik szerint ilyenkor a pályázók megismerésére sokkal több idejük van, mint máskor. Emiatt esetleg olyan önéletrajzban is meglátják a potenciált, amelyet a normál napi működésben automatikusan félretennének. Ahhoz pedig kétség sem férhet, hogy a személyes találkozóig eljutva már kaptunk egy esélyt, hogy bizonyítsunk.

A HR-s is motiváltabb

A fejvadászok, munkaerő-közvetítők és más kiválasztási szakemberek is jellemzően célprémiumos rendszerben dolgoznak. Azaz az alapbérük mellé a teljesítményük- a megfelelő jelöltek által betöltött pozíciók- alapján kapnak további juttatásokat. Emiatt, ha az év végére nem érték még él a kitűzött számokat, erősen motiváltak, hogy decemberben minél több munkavállalóra találjanak. Tehát előfordulhat, hogy miközben mi azt hisszük, nem érdemes elküldenünk jelentkezésünket, a másik oldalon alig várják, hogy megérkezzen végre.

Tedd rendbe a profilod!

Ismert tény, hogy a közösségi médiában való jelenlétünket ellenőrzik, ha jelentkezünk egy állásra. Nemcsak emiatt, de emiatt is, érdemes korlátoznunk a láthatóságot. Emellett természetesen nem mindegy, mely kérdésekben és milyen módon nyilvánulunk meg az online térben.

És hogy mit néznek még? Biztosan ellenőrzik, hogy milyen beállításokat alkalmazunk, mely oldalakat követjük, mely csoportoknak vagyunk tagjai. Honnan jelentkeztünk már be és kiket jelöltünk milyen minőségű és tartalmú képeinken. Mindenképp fésüljük át az oldalunkat- a Facebook felkínálja a lehetőséget, hogy megnézzük a profilunkat úgyis, mintha idegenek lennénk.

Emellett érdemes beírnunk teljes nevünket néhány keresőoldalon, hogy kiderüljön, mit tud rólunk az internet. Ha változtatni nem is tudunk rajta, legalább tisztában vagyunk vele.

Halászlé és önéletrajz

Ha állást keresel, akkor a meghitt és együtt töltött órák mellett mindenképpen szakítanod kell időt az előrelépésre is. Persze ne a fa alatt küldj önéletrajzot, vagy a halászlé fölött beszélj meg állásinterjút, de ne eressz le és ne csüggedj! Tűzd ki magad elé célként, hogy minimum heti öt pozícióra jelentkezel. Ez nem is sok, nem igaz?