DAGINAPLÓ

Zölei-Kocsis Blanka Egyéb

A túlsúly alattomos egy dög. Lassan kúszik fel, apránként. Észre sem veszed és máris magadra etted a boldogtalanságodat. Vagy a lustaságodat. Vagy a nehézségedet. A gourmet-ságodat, a szegénységedet, esetleg a betegségedet. Elhízni, pláne csak egy kicsit kikerekedni egyáltalán nem nehéz.

Szembenézni vele, leküzdeni, sportolni menni, vagy elfogadni magunkat a teljes kerek valónkban, na, az nehéz!

Élet 100 kg felett

Nagy túlsúllyal élni bizonyos szempontból nézve semmivel sem komplikáltabb, mint ideális BMI-vel rendelkezni. Tudom, ez anomáliának tűnhet, de tényleg így van. Ismerek tökéletes alakú, törékeny szépségű, okos lányokat, akik ugyanazt a kérdést teszik fel maguknak reggelente, mint én, a még mindig aknékkal küzdő, őszülő, duci harmincas: miért nem vagyok tökéletes?

Fotó: Unsplash

(Ami azt illeti, ez kizárólag stilisztikai fordulat. Bennem sosem merült fel ezt a kérdés.) Azért nem vagyok tökéletes, mert semmi sem lehet tökéletesen tökéletes. Másrészt mert sosem tettem érte, hogy tónusos bőröm, frissen fodrászolt hatású frizurám, vagy művészi minőségű sminkem legyen. Mostanáig.

Mi motivál?

Azt mondják, ahhoz, hogy nekiálljunk valaminek, mozogni kezdjünk vagy egészségesebb életmódra váltsunk, csak meg kell találnunk a motivációt. Ez lehet egy kiszemelt ruha, egy fontos esemény, a várandósság, vagy hogy hiába várjuk a gólyát… De mi van, ha nincs ilyen momentum vagy hiány az életedben?! Mi van, ha nem érdekel, hogy anyukád folyton szekíroz, hogy nem minden pasinak jössz be, vagy nehezebben találsz ruhát? Mi van, ha te köszönöd, jó(l) vagy úgy, ahogy vagy?
Semmi! Ez a legjobb eset. Ha jóban vagy magaddal, minden a legnagyobb rendben van.

És ha nem vagy boldog a testedben? Ha szuszogsz, amikor fel kell menni a harmadikra és sose éred el az utolsó buszt? Ha a férfiosztályon vadászod össze a ruhatáradat vagy egészségügyi problémákat okoznak a plusz kilók? Lépj!

Fotó: Unsplash

Az első lépés

Az elfogadás. Olyan vagy, amilyen. Ez az alap, ebből kell építkezned. Biztosan tudod, hogy a múlt évben, vagy az eddigi negyvenben gyűjtötted magadra a kilókat. Szóval, ne várj csodát! Az elhatározás után időbe telik, mire látható lesz a változás. De belül azonnal ott van. Már az első nap végére semmi sem ugyanolyan többé.

Mielőtt lemész az edzőterembe, félsz. Szorongsz. Aggódsz, hogy mit vegyél fel, mit gondolnak majd, hogyan néznek rád. Elképzeled magad a sok csinos, edzőruhás, vékony és energikus lány között. Nem akarod. Szűkölsz… Rettegsz és legszívesebben kihagynád. De mégis megteszed. És ez az, amit senki nem vehet el tőled! A bátorságot, amivel elsőként rögtön magadat léped át.

Mit gondolnak mások?

Úrinő vagyok, úgyhogy csak annyit mondok: ne törődj vele! Éppen az első edzésem előtt találkoztam egy személyi edzővel. Nagyjából két normál testtömegindexű nő súlyával megegyező a kilóim száma, melynek legalább a fele színtiszta idegzsába… Tehát igazán van mit ledolgozni, mégis nehezen veszem rá magam, hogy nekilássak. Elmeséltem a trénernek, mennyire aggaszt, hogy le kell mennem a kis turis cuccaimmal a terembe, egy csomó kigyúrt testű és szálkásra edzett törzslátogató közé. Rettegek, hogy én leszek az edzőtermi bálna, akinek összenéznek a háta mögött. Félek, hogy megjegyzéseket tesznek, méregetnek, hogy szörnyű élmény lesz az egész. Azt válaszolta, hogy nem is hinném, mennyire felnéznek a termekben az ilyen újrakezdőkre. Becsülik őket. Azok, akik már évek óta egészségesen élnek, hetente többször időt, energiát és pénzt áldoznak a testükre, a lélek és a szövetek kötésére, tudják, milyen hosszú utat kell bejárni, hogy visszatalálj önmagadba. Ezért nem néznek le, nem nevetnek ki, hanem a tekintetükkel bátorítanak.

Fotó: Unsplash

Én is lépek

Nemrég voltam 33 éves. Szembe kellett néznem vele, hogy a jelenlegi súlyommal, a már jelentkező egészségügyi panaszaimmal és a mozgásszegény életmódommal kérdéses, hogy megérem-e a lányom esküvőjét.

Éveken át ettem meg a gyerekek maradékát- mert ételt nem dobunk ki. Sokáig volt a vacsora a főétkezés- mert napközben nem jutott időm normálisan enni. Nem egyszer maradtam otthon közös séta helyett- mert akkor tudom rendbe tenni a lakást, ha nincsenek ott a kicsik. A munkába állással sem javult a helyzet, sőt. Tehetek róla? Naná! Van értelme hibáztatnom magam? Semmi a világon. Persze, a tanulságot azért levonhatom.

Fotó: Unsplash

Felvettem a kapcsolatot lelki segítővel és személyi edzővel. Vettem egy havi bérletet. Eddig háromszor voltam edzeni és tulajdonképpen jó volt. Holnap is megyek.

Hogy mi lesz, ha a gyerekek betegek lesznek? Hogy oldjuk meg, ha a férjem nem ér rá? Lesz-e kedvem akkor is menni, ha megjön a menzeszem vagy belefér-e mindig a heti három? Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy korábban nem hittem volna, hogy képes vagyok súlyokat emelgetni, futópadon teljesíteni, vagy guggolásokat csinálni. Mégis már háromszor csináltam. Nem csak háromszor. Már háromszor! És valószínűleg sosem fogom szeretni a salátát… De a gyerekeimet imádom. És ott akarok lenni a lányom esküvőjén is. Szóval neki- futok. Fussunk neki együtt!